A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Bűntársaik kintről segítették őket, ők a cellájukból telefonáltak, amikor épp nem látta senki.
Ismét unokázós csalók ellen emelt vádat az ügyészség, ezúttal viszont van egy kis csavar a történetben: az elkövetők évek óta börtönben ülnek, onnan csaptak be több idős embert is. A két férfi a zárkájukból telefonált, és a szokásos forgatókönyv szerint az idősek bajba jutott hozzátartozóinak adták ki magukat. Az ügyben összesen hat ember ellen emeltek vádat, a két rabot kintről bűntársaik segítették.
A két férfi közül az egyik már akkor is azért ült, mert hasonló bűncselekményeket követett el. Azt mondta cellatársának, hogy így nagy haszonhoz lehet jutni, így végül megegyeztek, hogy a börtönből is folytatják az idős emberek átverését. A két rab pontosan megbeszélte, kinek mi lesz a feladata: a zárkából intézték a telefonhívásokat, minden olyan alkalmat kihasználva, amikor felügyelet nélkül voltak.
Az idős emberekhez általában valamelyikük élettársa vagy édesanyja ment el, hogy begyűjtse a zsákmányt. A potenciális áldozatok telefonszámait is ők juttatták be a raboknak. Az ügynek összesen 35 sértettje van, közülük többen felismerték, vagy legalább gyanakodtak a csalásra, így végül nem adtak pénzt a csalóknak. A vádlottak azonban még így is összesen több millió forint kárt okoztak.
A Budapesti XX., XXI, XXIII. Kerületi Ügyészség több rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, időskorú sértett sérelmére elkövetett csalás és súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és börtönbüntetés kiszabását kérte.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.