Öngyilkos lett egy rab a salgótarjáni fogdában
A 30 éves férfit megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül.
A 30 éves férfit megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül.
A férfi semmit sem tudott a börtön mélyén arról, hogy mi történt Szíriában. Étlen-szomjan tartották napok óta, míg rá nem találtak.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint évente húsz-harminc esetben fordul elő, hogy a verbális agresszió mellett, valamilyen fizikai atrocitás éri a dolgozókat a fogvatartottak részéről.
Arra nem gondoltak, hogy a fal kibontása után, a másik oldalon 10 méter magasan lyukadnak ki.
A férfi a céges teherautója utasterébe rejtve vitte be a csomagot a börtön területére.
Életveszélyes állapotba került egy középkorú rab az egyik büntetés-végrehajtási intézetben, ahol egyszerre négy felügyelő verte eszméletlenre, bár előtte figyelmeztették, hogy ne szabálytalankodjon. Az őrök akár 12 év börtönbüntetés is kaphatnak, ha bűnösnek találják őket. A büntetés-végrehajtási szervezet közölte: elítélik a rabok bántalmazását.
A bántalmazás a berettyóújfalui rabkórházban történt.
Teheneket terelve lógott meg, aztán a saját testvérét is kicselezte, hogy újra elkerülhesse a börtönt.
Utóbbi követelésüket állítólag teljesítették.
A fogvatartottak majd kétharmada kéri az oltást.
Az elítélt bírósági végrehajtónak adta ki magát.
Az ország hat börtönében több mint 1100 fogvatartott fertőződött meg koronavírussal.
A 39 éves férfi három napig lehetett szabad.
Az angliai megrendelő számára már tönkölybúzaliszt alapú kóser tésztát is készítenek.
Egy Christopher Havens nevű elítélt a börtön rideg falai között jött rá, hogy szereti és érti is a matematikát. A férfi kis idő múlva saját tanulmányt adott ki, amely a kutatók szerint számelméleti előrelépés.
A politikai okokból bebörtönzöttekre nem vonatkozik a parlament döntése.
Az életkor, az egészségi állapot, illetve a börtönben töltött idő alapján választják ki, ki kaphat amnesztiát.
A kormány szerint üzlet épült a rossz börtönviszonyok miatti kártérítésekre, a Magyar Helsinki Bizottság szerint nem igaz, hogy civil szervezetek járnak be ügyvéddel a börtönökbe. A kártérítések kifizetésének felfüggesztésére azt mondják, itt a politikai önkény uralkodik. Ez egy másik ügyvéd szerint sem fér bele a jogállamiságba.