Pert nyert egy tankönyvkiadó az Oktatási Hivatallal szemben

A bíróság kimondta, hogy a hivatal nem csak az állami könyvkiadók engedélyét hosszabbíthatta volna meg.

  • hvg.hu
Pert nyert egy tankönyvkiadó az Oktatási Hivatallal szemben

Új tankönyvengedély-hosszabbítási eljárásra kötelezte a bíróság az Oktatási Hivatalt, miután az jogalap nélkül tagadta meg egy magánkiadó tankönyvének hosszabbítási igényét – derült ki a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon pénteken kihirdetett ítéletből. Az ugytudjuk.hu azt írja, hogy ezzel most 130 magánkiadású tankönyv maradhat a piacon.

Korábban mi is megírtuk, hogy az Oktatási Hivatal döntése miatt öt magánkézben lévő tankönyvkiadó is pert indított, mert hiába szerették volna meghosszabbítani tankönyveik engedélyét további öt évre, ezt az eljárás lefolytatása nélkül visszautasították. A négy nagyobb és egy kisebb kiadó is jelentős összegeket fizetett ki annak érdekében, hogy az iskolák az ő könyveik közül is válogathassanak, míg az ugyanolyan paraméterű állami kiadók engedélyét gond nélkül meghosszabbították.

A mostani döntés csak egyikükre, a Pedellus Kiadóra vonatkozik, amelynek egyik középiskolás nyelvtankönyvének hosszabbítása volt a vita tárgya. A bíróság szóbeli ítélethirdetésében egyetértett a magánkiadók keresetével, hogy az OH nem vizsgálhatta volna, hogy állami vagy magánkiadású-e a tankönyv, csak a szokásos hosszabbítási követelmények szerint bírálhatta volna el a könyvet.

A perek még folyamatban vannak, tehát van még remény a többi magánkiadó számára is.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.