Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A hírportál közleményt adott ki az Index körüli érdekeltség tulajdonosváltása után, a lap azt írja, hogy biztosított a portál független működése.
Mi is megírtuk, hogy a napokban minden érdekeltségét eladta az Index körül Spéder Zoltán. A nagyvállalkozó a Silhouette Capital Management Kft.-n keresztül eladta a CEMP-X Online Zrt.-ben lévő tulajdonrészét Ziegler Gábornak és Oltyán Józsefnek. Oltyán nem mellesleg a KDNP Bács-Kiskun megyei szervezetének elnökségi tagja és bizottsági elnöke, korábban az is előfordult, hogy az ellenzéki médiumokat, köztük az Indexet, vagy éppen a hvg.hu-t kritizálta a Facebookon.
Most az Index közleményt adott ki, amelyben azt írják: két garancia is van arra, hogy az Index a jövőben is úgy működhet majd, ahogyan eddig. Az egyik a jelenlegi alapítványi konstrukció, és mivel a kuratóriumi elnök a helyén marad, a portál szabadon működhet tovább. A másik a mindenkori főszerkesztő, akit saját tagjai közül választ a szerkesztőség, és támogatja a bizalmi szavazáson.
HA ÍGY MARAD, AKKOR HISZÜNK ABBAN, HOGY MARADUNK, AKIK VOLTUNK, A TARTALMI FÜGGETLENSÉGÜNKÖN CSORBA NEM ESIK, ÉS AZOKKAL DOLGOZHATUNK, AKIKKEL MI JÓNAK LÁTJUK
– írják. Az Index munkatársai a mai napon létrehoztak egy oldalt, ahol bárki bármikor ellenőrizheti, hogy a portál függetlenül működik-e. A szabadindex.eu tulajdonosa az Index szerkesztősége által szabadon választott mindenkori szakmai vezető.
Azt írják, az állományban sem történt változás, és külső utasításra a jövőben sem rúgnak majd ki senkit. A közleményt a portál minden munkatársa aláírta.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.