Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Szubjektív lapajánló.
Pintér Jolán megértette az idők szavát. Jolika – ahogy környezetében mindenki ismeri és emlegeti – már azzal elévülhetetlen szolgálatot tett a hazának, hogy korábban az ő javaslatára kapott Bayer Zsolt lovagkeresztet. Az pedig, hogy Jolika lacikonyhát üzemeltet az újpesti piacon – ez már Németh Szilárd rezsibiztos minapi szíves közléséből tudható –, önmagában is elegendő lenne arra, hogy kiérdemeljen egy középkeresztet (amit pár hónapja meg is kapott). A lacikonyhák léte vagy nem léte ugyanis Rezsiszilárd, a Csepeli Hírmondó receptrovatának állandó szerzője szerint nemzeti ügy. Fazekas Sándor agrárminiszter múlt heti lakossági fóruma óta pedig a magyar választók azzal is tisztában lehetnek, hogy ha nem a Fidesz jelöltjére szavaznak, akkor a bevándorlók rovarok fogyasztására fogják kényszeríteni derék honfitársainkat. Bár
vasárnap estig úgy tűnhetett, hogy a magyar választó ikszelő kezeihez a hasán keresztül vezet az út,
a kormánypárt által kínált menü nem nyerte el a hódmezővásárhelyiek tetszését. Hiába kínálta az édes élet minden örömét – választási ajándékként 10 ezer forintos étkezési utalvány formájában – Lázár János földijeinek a kormányzati propaganda, nem kértek a keserű szájízt okozó fideszes habos tortából. Lehet, hogy a polgármesteri székbe repített Márki-Zay Péter megválasztása nyomán kicsit sárgább és savanyúbb lesz az élet Vásárhelyen, mintha a város narancsos vezetőt kapott volna, de polgárai legalább elmondhatják: ő a miénk.
Hogy szolgál-e, s ha igen, milyen tanulsággal a hétvégi időközi polgármester-választás az országgyűlési voksolásra, arra Fókuszban rovatunk írásaiban kerestük a választ. Mindenesetre múlt heti címlapunknak az az állítása,
hogy „Kell egy csapat”, látványos bizonyítást nyert.
A vásárhelyiek megérezték-megértették, hogy a Fidesz okos együttműködéssel legyőzhető. Már csak az ellenzék meghatározó pártjainak kellene hasonló következtetésre jutniuk. Intő példa lehet számukra a hétvégi olaszországi parlamenti választás, amelynek kampányfinisében – mint Világ rovatunk elemzéséből kiderül – a 31 esztendős Luigi Di Maio vezette Ötcsillagos Mozgalom stabilan vezet, ám mivel elutasítja az együttműködést más pártokkal, nagy valószínűséggel a nála fél évszázaddal idősebb Silvio Berlusconi vezette Forza Italia alakíthat majd kormányt. Az, hogy az adócsalási ügybe keveredett agg politikus, Orbán egyik politikai példaképe formálisan nem töltheti be a kormányfői posztot, pusztán részletkérdés.
Ha Magyarországon is lesz egyszer olyan főügyészség, amely képes lesz a kormányfő és családtagjai, üzletfelei személyétől elvonatkoztatva vizsgálódni, feltehetően nemcsak a Tiborcz Istvánhoz köthető zűrös lámpacsereügyek kerülnek majd terítékre, hanem kiderülhetnek a letelepedésikötvény-biznisz titkos részletei is. Például az, hogy mennyit kaszáltak a pénzes bevándorlást segítő, javarészt offshore ügynökségek a bulin. Mindenesetre feltűnő, hogy
a mögöttük álló személyek, cégek – mint Gazdaság rovatunk cikkéből kiderül – milliárdos üzletekbe fogtak.
Ez is csak arra példa, hogy – mint Dosszié összeállításunk rávilágít – a legutóbbi „elmúltnyolcévben” az Orbán-kormány nem az európai élvonalhoz felzárkózás megalapozásán, hanem a saját hatalmának erősítésén fáradozott.
Pedig vannak ennél jóval fontosabb „dolgok, amikért érdemes élni” – ezt sugallja a Pokorny Lia improvizációs játékára épülő színdarab is. Ahogy a vele készült interjúban a színésznő mondja: nem csak a kortárs angol darab főhősének, neki is kapaszkodót jelent, hogy a fejében folyamatosan írja a fordított bakancslistát, amely nem a jövő teendőit, hanem azt veszi számba, mi minden szerethető van az életben.
A szerző a HVG vezető szerkesztője.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.