A Népszavában folytatja rovatát Bolgár György

Első írása meg is jelent a lapban.

  • hvg.hu
A Népszavában folytatja rovatát Bolgár György

A múlt héten derült ki, hogy a 168 Óra című hetilapban megszüntették Bolgár György Hogy mi van? című rovatát, amelyben többnyire a kormányoldalon megjelent hírekhez fűzött magyarázatot, kommentárt.

Tóth Ákos, a 168 Óra főszerkesztője azt nyilatkozta, hogy 9 év után "elfáradt" Bolgár rovata, és ezért szüntették meg. Az újságíró maga azt mondta, váratlanul érte a döntés, de nem gondolja, hogy politikai okai lettek volna a döntésnek, noha többen azt pedzegették, hogy a döntésnek köze lehetett ahhoz, hogy az EMIH-vezető Köves Slomóhoz köthető Brit Média Kft.-nek tulajdona van a 168 Órában és a Klubrádióban, akik nem örültek annak, hogy Bolgár hosszasan beszélgetett a Mazsihisz-vezető Heisler Andrással a Klubrádióban.

A Népszava hétfői számában azonban a címlapon közli, hogy Bolgár György a lapban folytatja sorozatát, ahol meg is jelent az első írása a Vélemény rovatban, ebben főként Orbán repülős utazásaival kapcsolatban ír.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.