Közeledik az LMP a Fideszhez, vélik a baloldali szavazók

Az MSZP és a DK szavazók többsége úgy látja, április 8-át követően jobbra tolódott az LMP. De a zöldpárt szavazóinak is több mint harmada így látja.

  • hvg.hu hvg.hu
Közeledik az LMP a Fideszhez, vélik a baloldali szavazók

Közvélemény-kutatást készített az IDEA Intézet, amit a 24.hu közöl. A kérdés az volt, hogy:

Mennyire ért egyet Ön azzal az állítással, hogy az LMP 2018. április 8-át követően közeledik a Fideszhez?

Az összes megkérdezettnek csak 33 százaléka, a bizonytalanoknak pedig 48 százaléka ért ezzel az állítással. A legkevésbé a Jobbik-támogatók osztják ezt a véleményt (28 százalék), azonban a folyamatosan zsugorodó LMP-tábor 38 százaléka is (inkább) egyetért azzal az állítással, hogy áprilist követően az LMP közeledik a Fideszhez.

Az MSZP és a DK szavazóinak 43 százaléka teljesen, 25 százaléka inkább egyetért ezzel az állítással.

A 2018. október 18–22. közötti végzett reprezentatív kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók elképzelhetőnek tartanak-e egy LMP-Jobbik közös listát a jövő évi EP-választások alkalmával.

Az összes megkérdezett 38 százaléka szerint elképzelhető az LMP–Jobbik közös EP-lista, az LMP-sek 36, a Jobbik-szavazók 43 százaléka gondolja így. Ugyanakkor az LMP-táborában vannak a legtöbben azon a véleményen (48 százalék), hogy elképzelhetetlen a közös EP-indulás, a pártot nem választók vagy nem tudók 37 százaléka viszont ezzel ellentétes véleményen van.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.