Tüntetők jutottak fel a Fidesz-székház erkélyére

A Kossuth téren kezdődött spontán tüntetés résztvevői a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak.

  • hvg.hu hvg.hu
Tüntetők jutottak fel a Fidesz-székház erkélyére

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.

A hevesebb demonstrálók benyomták a rendőrsorfalat a Lendvay utcába, mögöttük azonban összezárt a sorfal, így benn is ragadtak. A rendőrök egyelőre nem intézkednek ellenük.

Kollégánk is bejutott, az egyenruhások azt tanácsolják nekik, hogy a saját biztonságuk érdekében húzódjanak hátra, majd egyesével elkezdték kivezetni őket a sorfal mögül. Eközben két tüntető feljutott a székház erkélyére.

Élő közvetítésünket itt követheti.

A két demonstráló háromnegyed hétkor mászott le, a tömeg megtapsolta őket.

A demonstrálók többsége elvonult – a hírek szerint a Kossuth tér felé vették az irányt –, többen azonban a Lendvay utcánál maradtak, és megpróbáltak átjutni a rendőrsorfalon. Az egyenruhások paprikaspray-t is bevetettek.

A túlóratörvény elfogadása miatt kirobbant parlamenti botrányról és az azt követő tüntetésekről itt olvashatnak bővebben.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.