Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A bútorok is kigyulladtak, két ember kórházba is került.
Csillagszóró miatt gyulladt meg egy karácsonyfa egy társasház egyik harmadik emeleti lakásában Debrecenben, a Sumen utcában.
A tűz átterjedt a szoba berendezési tárgyaira is, amelyet a városi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az ott lakók eloltottak.
A kiérkező egység átvizsgálta és átszellőztette az épületet. A füst miatt a mentők két embert kórházba szállítanak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.