Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
- Blokád alá akarták vonni Budapestet, ám ez elmaradt: a Hősök teréről és a Blaha Lujza térről is mintegy 100-100 ember vonult az Oktogon felé dél után nem sokkal, hogy onnan az Oktogonon várakozókkal közösen menjenek a Várkert Bazárhoz. Bő ezer ember vonult így, a rendezvény egyik szónoka, Molnár Áron 100 helyett legalább 1000 embert várt minden helyszínről.
- Egy másik csoport - nagyjából 250 ember - a Szabadság hídtól vonult a budai alsó rakparton. Tudósítónk szerint az autósok most nem voltak partnerek.
- A végcél a Várkert Bazár volt, ahol becsléseink szerint néhány ezer ember gyűlhetett össze.
- Több beszéd volt, felszólalt Nagy Blanka, a Bayer Zsolt és a kormányoldali média által betámadott diáklány is, aki keményen üzent Bayernek.
- A beszédek után "ellenzéki majálishangulat" alakult ki, pár százan maradtak a színpadnál, többen a felállított sátrak köré gyűltek.
- Országszerte több helyen tüntettek, volt, ahol félpályás útlezárással tiltakoztak a "rabszolgatörvény" ellen.
- A budapesti tüntetés szervezői újabb demonstrációt hirdettek meg, február 11-ére.
- A Gundel étterem előtt is tüntettek délelőtt, ahol hajléktalanoknak osztottak zsíros kenyeret. Az étterem zárva volt.
- A tüntetés vége előtt néhány száz ember elindult és blokkolták a Lánchidat. A Kiskörút lett volna a cél, de a rendőrök nem engedik tovább őket. Felszólítottak mindenkit, hogy menjen fel a járdára. A földön ülőket egyesével vitték el a rendőrök, a járdán lévőket igazoltatták.
- A forgalom fél 7 előtt indult meg ismét a Lánchídon.
- 60-70 tüntető sípolva, skandálva érkezett a Parlament elé, ahonnan tovább vonultak az V. kerületi rendőr-kapitánysághoz, hogy "kiszabadítsák" Tuareget, a Lánchídtól elvitt tüntetőt, aktivistát. A tüntetés itt ért véget.