Az ellenzéki képviselők kitűzték a parlamentre a kiáltványukat, Hadházy az MTVA-hoz gyalogolt
Utolsó frissítés:
A Néppárt-vita árnyékában elsősorban Közép-Európa, a lengyelek és nyilván a magyarok szabadságáról beszélt Orbán Viktor a nemzeti ünnepen, de az aktuálpolitika feltűnően háttérbe szorult. Az ellenzék nagyon sok beszéddel és tizenkét ponttal készült közös nagygyűlésére. Közös kiáltványt tettek közzé, majd a Kossuth térre vonultak a tüntetés végén. A nap zárásaként Hadházy Ákos független képviselő mintegy száz emberrel az MTVA székházához vonult.
Most érkezett
Létrejött a MIÉP-Mi Hazánk-FKGP szövetség
Nagy Tibor, a MIÉP elnöke, Tiszaeszlár polgármestere bejelenti a MIÉP-Mi Hazánk-FKGP szövetséget, nagy tapsot kap. Amúgy az ország romokban hever. Az ország a szövetségkötés óta erre a formációra figyel, a közvélemény-kutatók szerint bejutnának már most a Parlamentbe, pedig alig formálódtak még - hangzik el a szélsőjobbos színpadon.
- Orbán Viktor lapos, óvatos beszédet mondott a Múzeumkertnél.
- A kormányfő beszédének elemzését ide kattintva találja.
- Az ellenzék közösen tüntetett, egy színpadon állt a DK-tól a Jobbikig mindenki. A nagy cél, hogy az őszi önkormányzati választásokra egy kihívót állítsanak a Fidesszel szemben.
- Létrejött az egység az ellenzéki oldalon, márciusi kiáltványt ragasztottak a Parlamenthez, ami az ellenzék közös hitvallása.
- Hadházy Ákos pár emberrel az MTVA-hoz vonult, ahová kiragasztotta ugyanezt. Ezzel zárult a március 15-i megemlékezések és tüntetések sora. Hatalmas tömeg egyik oldalon sem volt.
Percről percre
Az ellenzéki tüntetés két képben
Közös EP-listát követelnek a tüntetők. Ez nem lesz.
Mindenesetre: összefogást.
Nem messze az ellenzéktől a Fidesz-konform szélsőjobb ünnepel
A Mi Hazánk Mozgalom az FKGP-vel és a MIÉP-pel a Március 15. téren gyűlt össze. Nagyjából 250-en lehetnek, munkatársunk elég sok kopaszra nyírt embert lát. Novák Előd és Duró Dóra családostul érkezett.
Az első felszólaló arról beszél, a fiatalok nem ismerik a Himnuszt, nem vállalják fel a magyarságukat, terjed a genderideológia, ennek az életellenes kultúrának ellent kell állni.
Molnár Péter slammer
„szlemmel” épp. Akit érdekel, mi az a slam poetry, az üsse be a Google keresőjébe: mi az a slam poetry?
„Sokan vagyunk”
Deák Dániel egyetemi tanár a civil politizálás tétjéről beszélt a színpadon. Azt mondta, sokan vannak a tüntetők, március 15-e pedig olyan ünnep, ami a legkevésbé osztja meg a magyarságot. A 48-as forradalom dicsőséges volt, de elbukott. „Érdemes rajta ma is elgondolkodni, miért.” Kemény Zsigmond 1850-es írását A forradalom után c. röpiratát említi beszédében. Aki elolvasná, kattintson ide. Majd a Bibliából citálja a babiloni fogságot.
„Csak a szabaddá szerveződő nép volt képes arra, hogy szövetséget kössön az Úrral.”
Szükség van ma is a szövetség megújítására, egy új társadalmi kiegyezésre. Bátor polgártársakat kíván Magyarországra.
Petőfi versei szólnak
Fodor Tamás, színművész szaval. A kutyák dalát és A farkasok dalát.
Kulturális jelleggel megosztjuk ezeket.
A kutyák dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.
S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.
S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!
A farkasok dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.
Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;
S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.
Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!
Az MSZP azt a Petőfi verset osztogatja, amit egy kisfiú nem mondhatott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Megírtuk mi is: kínos lehetett Petőfi verse, inkább másikat kerestek az NKE ünnepségére.
A versmondásra felkért nyolcadikos kisfiúnak két nappal a fellépés előtt szóltak, hogy változtattak a programon. A Magyar vagyok utolsó versszaka így szól:
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
Ezt osztogatja az MSZP:
A Mi Hazánk megtartotta a „nemzeti összefogás seregszemléjét”
Legyen az bármi, fotósunk ott volt. Ez a párt nem csatlakozik az összellenzéki tüntetéshez.
10 perc múlva kezdenek a Szabad sajtó útján
De egyelőre kevesen. Piknikhangulat, szellősen álldogálnak az emberek.