A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Szabad akadémiát és Palkovics László lemondását követelték az MTA függetlenségéért tüntetők Budapesten.
Több százan tüntettek csütörtök délután a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza előtt, az akadémiai hálózat szétverése ellen, illetve a tudomány szabadságának megőrzése mellett.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma többek között azt sérelmezte, hogy Palkovics László innovációs miniszter zsarolással kényszerítette ki azt a március 8-án aláírt szándéknyilatkozatot, amelyben Lovász László MTA-elnök kénytelen volt tudomásul venni az akadémiai kutatóhálózat erőszakos leválasztását, miközben a miniszter 191 napja képtelen előállni ennek érdemi indoklásával.
A demonstrálók az MTA székházától a Lánchídon át az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz vonultak.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.