Csányi Nikolett

„Ellenzékből könnyebb kommunikálni, el tudjuk mondani, amit az emberek kívánnak” – videóriport a Fidesz tisztújító kongresszusáról

A Fidesz 32. tisztújító kongresszusát tartotta szombaton a Kongresszusi Központban. Magyar Péter miniszterelnök az esemény előtt bizonyítékokat mutatott arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort akart létrehozni. A kongresszusra érkezőket arról kérdeztük, hogyan képzelik el a párt megújulását, Orbán Viktort pedig arról, tart-e a belső kritikáktól Magyar bejelentését követően. Az is kiderült, Orbán Viktor nem be akarta csapni az EU-t, csak „kitaktikázni”, a miniszterelnök szerint viszont belehazudtak a magyar emberek szemébe.



Május 1.: Diktatúra, az kell!

A baloldal tradicionális majálisa egy NER-es kutyafesztivál okán kiszorult a Városligetből. Putyinista ősbalosokkal, új MSZP-vel és marxistákkal beszélgettünk. Mi a kapcsolat a Tisza és a keverék kutyák között? Földes András videója.



Megnéztük az állítólagos meghiúsult terrortámadás vajdasági helyszínét, és nem erre számítottunk - videóriport

Vasárnap délelőtt a szerb sajtó arról írt, hogy gyanús tárgyakat találtak a vajdasági Magyarkanizsa közelében, a Török Áramlat szerb–magyar gázvezeték egyik kompresszorállomásánál. Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot, ahol arról döntöttek, hogy katonai felügyelet alá vonják a gázvezeték magyarországi állomásait. A kormány szerint ukránok állnak a háttérben, a szerbek egy kiképzett migráns csoportra mutogatnak. A hírek kirobbanása után autóba pattantunk, hogy megnézzük, mi történik a helyszínen. Amit találtunk, az nem a kormány által hangoztatott terror és pánik volt.


Kirúgnak minket az EU-ból, ha Orbán nyer? – Szerkesztőség

Milyen volt találkozni a fekete sereggel Győrben? Rohanjunk eladni a NER-részvényeinket? Hogy készülnek az EU-ban egy esetleges Fidesz-győzelemre? Kért, vagy parancsolt Lavrov a telefonban Szijjártónak? Serdült Viktóriával, Németh Andrással és Kovács Gáborral Pitner Gábor értékelte a hetet.


Magyar Péter: Tudok róla, hogy a titkosszolgálatok nemcsak a pártra, hanem rám is dolgoznak

Magyar Péter békéscsabai fórumának résztvevői hosszan sorolták Fidesszel kapcsolatos panaszaikat és érveiket a Tisza Párt mellett. Egykori fideszesek is elmondták, miért szavaznak most a Tiszára, mit tapasztalnak a környezetükben, mi a véleményük a kémügyről, és mivel hat a kormány az idősebb korosztályra. Magyar Pétert arról kérdeztük, tud-e olyan ellenük irányuló titkosszolgálati műveletről, ami még nem került elő a kampányban, és valóban börtön várhat-e Rogán Antalra. Videóriport.



„Lesznek még videók” – Magyar Péter a gödi Samsung-gyárnál

Gödön, a Samsung-gyár mellett tartott országjáró kampányrendezvényt Magyar Péter, és a Tisza Párt helyi képviselőjelöltje, Miskolczi Orsolya. A város fideszes polgármestere Kammerer Zoltán az országgyűlési képviselő és egyben igazságügyi miniszter Tuzson Bencével inkább az online térben aktívak. A Tisza kampányeseményén próbáltuk szóra bírni a helyi képviselőjelöltet és Orbán Anitát. Magyar Pétert pedig arról kérdeztük, hogy mi várható még a kampányban.


Szijjártó: Akik nem hazudnak sokat, azoknak talán nyilatkozom – videóriport az ukránellenes tüntetésről

Tüntetést szervezett péntek délutánra a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, hogy megmutassa: „a magyarok ellenállnak az ukrán zsarolásnak és fenyegetésnek”. A rendezvényen felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is. Hogyan látják az ukrán történelmet és a jelenlegi háborút a fideszesek? Miért nem zavarja az idősebb generációt a magyar kormány oroszbarátsága? Hogyan élik meg a kampányidőszakot azok, akik Orbán Viktornak szurkolnak? Többek között erről is beszélgettünk a tüntetésre érkezőkkel.


Gyerekek játszottak a csatornákból kibuggyanó habbal Gödön, de a kormány szerint sosem volt probléma a gyár falain kívül

Nagyon sokan költöztek már el Gödről, nagyon sok házon kint van, hogy eladó – mondják a Göd-ÉRT képviselői, a környezetvédelmi és városvédő egyesület tíz alapítója közül öten már szintén elhagyták a Samsung-gyár miatt elhíresült várost. Noha Gulyás Gergely a kormányinfón kijelentette, hogy a gyár „maximálisan biztonságos”, annak közvetlen közelében soha semmilyen környezetszennyezés vagy szabálytalanság nem történt, a helyiek szerint ez nem igaz, hiszen számos esetben került ki a gyárból méreganyag. Idővel egyre több adatot szereztek arról, hogy szabálytalanul működik az üzem, amely a bírságok ellenére ismétlődően veszélyeztette a cég a munkásait és a környezetet. A HVG-nek beszéltek egy kertvárosi kút vizében kimutatott mérgező vegyi anyagról, fehér porral fedett bicikliútról, az utcákat elárasztó habról, tisztázatlan eredetű fekete foltokról, és a panaszaikat egyre inkább figyelmen kívül hagyó hatóságokról.



Felakaszthatta magát a fogasra egy társai által bántalmazott gyerek az ercsi iskolában

Stabil állapotban szállítottak gyógyintézetbe a mentők egy fiút Ercsiből, a helyi általános iskolából még csütörtökön – tudta meg a HVG. Több helybeli úgy tudja, a fiú felakasztotta magát egy ruhadarabbal az egyik tanteremben többek szeme láttára, a tankerület a HVG-nek úgy fogalmazott: „egy tanuló a kapucnijánál fogva a fogasra akaszkodott.” Az ügy hátterében iskolai bántalmazás állhat.


Mennyi pénzt tennél arra, hogy Trump bedönti a világot? – Szerkesztőség#10

A világrend felbomlásáról, egy kellemes fikció végéről és egy kemény valóság kezdetéről beszélt a davosi Világgazdasági Fórumon a kanadai miniszterelnök, Mark Carney. Ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki a rezsistop bejelentése után már Trump oldalán feszített. Miközben egyre több településen maradtak tűzifa és melegvíz nélkül magyar családok, a Trump vezette Béketanács, ahova Orbán is elfogadta a meghívást, egymilliárdos tagdíjat kér - nem forintban. Egyre többen foglalkoznak belföldön is politikával, vannak, akik piaci alapon jósolnák meg a választás eredményét, mások a csillagokban keresik a válaszokat. A hét legérdekesebb témáiról beszélget Galicza Dorina, Gergely Márton, Martini Noémi és Tóth Jakab.


Sérülékeny Orbán Viktor és nem csak Budapesten – Szerkesztőség#8

Mit kezd magával a szuverenista, ha a legfőbb haverja pont a nemzeti szuverenitást semmibe véve üti ki egy másik ország diktátorát? Nemzetközi sajtótájékoztatót tart, ami után a legnagyobb hazai ellenfele ellopja tőle a show-t. Martini Noémi, Serdült Viktória, Gergely Márton és Pitner Gábor heti kibeszélője a Fidesz jelöltállító kongresszusa előtt.


Két valóság találkozott az év utolsó országjárásán Szegeden – videoriport

Az év utolsó dupla országjárása Szegedre érkezett, ahol délelőtt a Digitális Polgári Körök Háborúellenes Gyűlésén felszólalt Áder János egykori köztársasági elnök, de volt Lázárinfó is Orbánnal, ahol a közönség tehette fel a kérdéseit. Magyar Péter ismét a nyílt utcára hívta a Tisza Párt szimpatizánsait, ahol a párt határon túl született magyar képviselőjelöltjei is felszólaltak. A résztvevőket arról kérdeztük, milyennek értékelik 2025-öt, de szóba került a Szőlő utcai botrány és Lázár János szlovákozása is.


Használja a politika a gyerekeket, miközben lázad a Z generáció – Szerkesztőség

Milyen az, amikor egy oknyomozó újságírótól tudja meg egy telefonos interjú közben a Szőlő utca igazgatója, hogy kikerültek róla felvételek, amiken gyerekeket bántalmaz? Miért tud kormányt dönteni a Z generáció egyes országokban, míg máshol egyre kevésbé foglalkoznak politikával? Reális-e választásokat követelni egy háborúban álló országtól? A Szerkesztőség legújabb adásában többek között ezekről a kérdésekről beszélget Martini Noémi, Gergely Zsófia, Lenthár Balázs és Tóth Jakab.



„Olyan kicsi ez az ország, hogy már csak egy városban tudunk lenni?" – videóriport Nyíregyházáról, Orbán és Magyar országjárásáról

Nyíregyházán újra egy napon tartott kampányrendezvényt Orbán Viktor és Magyar Péter. A két esemény egy nappal azután történt, hogy a miniszterelnök Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A Fidesz ismét egy zárt stadionban tartott Háborúellenes Gyűlést, Magyar Péter pedig nyílt téren mondott beszédet, és a Tisza Párt helyi képviselőjelöltjét is bemutatta. A résztvevőket az orosz útról, és Nagykanizsa politikai hangulatáról kérdeztük.


Magyar jelöltjei, Trump kegyelmi botránya, Japán medvéi – Szerkesztőség  

Horváth Laci először beveti a rendőrséget, majd utána közli: konzultálni jött. Japán nem konzultál a medvékkel, hanem lövi őket. Az oroszok AI-robotja meg szimplán pofára esik. Mitől lábad könnybe Kocsis Máté szeme? Mi traumatizálja Orbán Viktort? Martini Noémi, Galicza Dorina, Lengyel Tibor és Tóth Jakab a HVG szerkesztőségének heti kibeszélőműsorában.