szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nincs pénz és ember a választás tisztaságának megfigyelésére.

Nem küld delegációt a magyarországi EP-választásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) – írja az Index. Az EBESZ a lap megkeresésére közölte, hogy korlátozott anyagi forrásaik és munkaerőhiány miatt nem tudja ellátni ezt a feladatot. Az EBESZ-en belül működő Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) vezetője, Kataya Andrusz hozzátette, hogy ők elsősorban a nemzeti parlamenti, illetve elnökválasztásokat ellenőrzik, de volt már példa EP-választások felügyeletére is.

Az EBESZ-t ellenzéki politikusok hívták a magyarországi választás ellenőrzésére.

A 2018-as választáson vidéken is, nagyobb delegációval vett részt az EBESZ, és tapasztalataikból azt szűrték le, hogy a kampány egyenlőtlen volt, a választás pedig csalás nélkül, de nem fair körülmények között zajlott.

Az EP-választáson így legfeljebb a budapesti követségek megfigyelői lesznek jelen külső ellenőrzésként. Ezt tetézi, hogy az ellenzéki pártoknak sem sikerült minden szavazókörzetbe delegáltat küldeniük, így csaknem 2500 szavazókörben nem lesz ellenzéki biztos.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!