Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Vasárnap estig mindenképpen marad a jó idő.
Többnyire napos időre van kilátás, csak néhol válik erőteljesebbé a gomolyfelhő-képződés. Éjszaka, illetve vasárnap csak egy-egy helyen alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél mérséklődik, majd vasárnap hajnalban, délelőtt pedig a Zemplén környékén erősödik meg az északkeleti szél. Az esetlegesen kialakuló zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 27, 32 fok között alakul.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.