Schmuck Andor mégsem indul a főpolgármesteri székért

Mégsem akar főpolgármester lenni, helyette V. kerületi polgármesternek jelölteti magát.

  • MTI MTI
Schmuck Andor mégsem indul a főpolgármesteri székért

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Schmuck Andor mégsem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson – közölte hétfőn. A Tisztelet Társaságának elnöke egy hete jelentette be, hogy jelölteti magát főpolgármesternek, és hogy elindul az előválasztáson is.

Most Schmuck azt mondta, hogy mégsem indul a főpolgármesteri székért, ezért az előválasztáson sem, mert Karácsony Gergely (MSZP–Párbeszéd) és Kálmán Olga (független, a Demokratikus Koalíció támogatásával) egyaránt jelezte, hogy megválasztása esetén megmarad a szépkorúak utazási kedvezménye a fővárosban.

Schmuck Andor megköszönte, hogy 2428-an támogatták aláírásukkal abban, hogy elinduljon az ellenzéki előválasztáson. Egyúttal emlékeztetett: korábban azt ígérte, ha a többi jelölt is kiáll ennek a "megszerzett jognak" a megtartása mellett, akkor ő nem vesz részt az előválasztáson. Ennek bizonyítékaként Karácsony Gergely választási szórólapjáról és Kálmán Olga szavaiból is idézett a mintegy hetven, túlnyomórészt idős szimpatizánsa körében tartott eseményen.

A Momentumról szólva úgy fogalmazott: a párt "olyan fiatal, hogy nem is értik, miről van szó" (.), "majd megtanulják, hogy fontos az időseknek az utazás és az utazási kedvezmény".

Karácsony Gergelyre és Kálmán Olgára utalva azt mondta, szerinte "mostantól az előválasztás arról szól, hogy egy Deák Ferencet vagy egy Zrínyi Ilonát fogunk választani".

Schmuck viszont azt is bejelentette, hogy

elindul az októberi helyhatósági választáson a főváros V. kerületének polgármesteri székéért.

Programját ismertetetve azt mondta, megválasztása esetén az önkormányzat minden "teraszengedélyből", ingatlanhasznosításból, bérbeadásból és parkolásból származó bevételének felét "visszaosztja" a társasházaknak.

Schmuck Andor közölte azt is, hogy a következő napokban mind a 2428 aláírónak "apró figyelmességgel", majd az idősek világnapjához közeledve, szeptember végén pedig egy "elegáns, szép, igazi nagy bulival" köszöni meg a támogatást.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.