Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Országszerte kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz, villanyvezetékekhez riasztották a tűzoltókat, a Somogy megyei Lakócsán kidőlt villanyoszlopok miatt szünetel az áramszolgáltatás - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Lakócsán több villanyoszlop is kidőlt, ezért a faluban átmenetileg nincs áram, ez összesen 275 fogyasztási helyet érint - tette hozzá a szóvivő. Eddig országszerte mintegy 80 esetben avatkoztak be a tűzoltók a viharral összefüggésben, szinte minden esetben kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz kellett kivonulni.
Budapesten a III. kerületben a Nánási úton az erős szél kettétört és leszakított egy villanyvezetéket, a Szél utcában pedig egy épület tetejére dőlt fa. A XVII. kerületi Várvíz utcában távközlési kábelre, míg a XI. kerületi Karolina úton egy másik fára zuhant egy-egy fa.
Békés megyében főként Békéscsabáról és Gyuláról kaptak a szokásosnál sokkal több riasztást a tűzoltók. Ott is elsősorban a kidőlt fák okoznak gondot, de Gyulán egy sportlétesítmény tetejét is megbontotta az erős szél.
Zala és Somogy megyében is adott munkát a vihar a tűzoltóknak. Szőkedencsen egy nagy fa dőlt a 7-es főútra, Zalakomáron kidőlt fa zárta el a Rákóczi utcát, Barcson, a Semmelweis utcában pedig az erős szél gyökerestől kifordított egy fenyőt, amely egy ház tetejére dőlt - közölte Mukics Dániel.
Az időjárás miatt már a rendőrség is közleményt adott ki, arról pedig, hogy pontosan milyen idő vár ránk, ide kattintva olvashatnak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.