szerző:
hvg.hu

A bíróság ismét elrendelte Jurij C. letartóztatását, az óvadék most nem került szóba.

A Viking Sigyn kapitányát, Jurij. C-t hétfőn vette őrizetbe a rendőrség, miután segítségnyújtás elmulasztásával is meggyanúsították. A hvg.hu megismert pár tanúvallomást, azok alapján a kapitány nem észlelte az előtte menő kisebb hajót, az utasok szóltak neki, hogy elütötte azt. Egyes elmondások szerint sokkot is kapott, mikor rájött, mi történt. Szintén a tanúvallomásokból derült ki, hogy a kapitány rohant, hogy mentőöveket dobjon a vízbe, ugyanakkor a legénységnek az eddig megismert vallomások szerint nem adott utasítást, a mentést matrózok kezdték meg.

A kapitányról most dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság, a tárgyalás nem nyilvános. A tárgyalás csaknem három órán keresztül tartott, a bíró háromkor ismertetett döntése szerint letartóztatásba került Jurij C.

Az ukrán kapitány megbiincselve, vezetőszáron érkezett a tárgyalóterembe, két szatyrot cipelve magával. Az arcát most nem volt módja eltakarni.

©

Az ukrán kapitányt elsőre halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével gyanúsították meg. Előzetesbe került, majd a bíróság 15 milliós óvadék fejében bűnügyi őrizetbe helyezte.

Ez a Legfőbb Ügyészség beadványa miatt megjárta a Kúriát is, amely kimondta, törvénysértően engedték ki előzetesből a kapitányt, a bűnügyi őrizet feltételei nem álltak fenn. Ez után gyanúsították meg és vették őrizetbe újra a kapitányt.

Korábban ennyit mutatott magából a kapitány:

©

Bár úgy tűnik, mintha a kettő között lenne ok-okozati összefüggés, megtudtuk, a kapitányt előző csütörtökön, tehát még a Kúria döntése előtt idézték be a rendőrségre, hétfő reggelre, amit áttettek aztán délutánra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A rendszerváltás beköszöntével is betiltották Szolzsenyicin egyik főművét

A rendszerváltás beköszöntével is betiltották Szolzsenyicin egyik főművét

Otthagyja az új olasz kormánypártot a volt miniszterelnök

Otthagyja az új olasz kormánypártot a volt miniszterelnök

Közel hatvan év börtönt kaptak az elkábult lányt megerőszakoló borsodi férfiak

Közel hatvan év börtönt kaptak az elkábult lányt megerőszakoló borsodi férfiak

Apákról szól majd a TV2 új vígjátéksorozata

Apákról szól majd a TV2 új vígjátéksorozata

A Belügyminisztérium sem vizsgálódik a Microsoft-botrányban

A Belügyminisztérium sem vizsgálódik a Microsoft-botrányban

Komplett antennarendszert épített ki két kórházban a tévéket adományozó szerelő

Komplett antennarendszert épített ki két kórházban a tévéket adományozó szerelő