Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Súlyosakat hibázott a bíró, aki a nyáron utcán alvás miatt elítélt egy hajléktalant – írja az Index az Utcajogász Egyesülettől kapott információk alapján.
Július 25-én volt a tárgyalása annak a hajléktalannak, akit előzőleg a Nagyvárad térről vittek be a rendőrök életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt. A férfit, Cs. Bélát a tárgyalásán bilincsben tartották, és a bíróság az elsőfokú döntésében figyelmeztetésben részesítette.
Figyelmeztetésben részesítették az őrizetbe vett hajléktalant
A tárgyalásán elkülönítették és megbilincselték. De a tárgyalás végén elengedték a hajléktalan férfit.
Cs. Béla ügyvédje fellebbeztek a döntés ellen – írja az Index hétfői cikke a hajléktalan férfi érdekében fellépő Utcajogász Egyesületre hivatkozva. A Főváros Törvényszék hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, mert a bírósági titkár egyáltalán nem foglalkozott azzal, amit Cs. Béla mondott, csak és kizárólag a rendőrségi iratokra támaszkodott, márpedig ez azért volt különösen súlyos hiba, mivel maguk a rendőrségi iratok is hiányosak voltak.
Így az egész tárgyalást meg kell ismételni, és Cs. Bélának újra bíróság elé kell állni.
Az ügyvéd a döntésről azt mondta, örülnek, hogy a törvényszék észlelte, mennyire felszínes, kirakatszerű volt Cs. Béla tárgyalása.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Árvízvédelemre, a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésére és kórházfejlesztésre költenének idén és jövőre a legtöbbet.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.