szerző:
hvg.hu

Legutóbb Budapestig ért a szag.

Ismét trágyabűzre panaszkodik Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, aki Facebook-oldalán azt írta:

egyelőre minden hatóság lerázza magáról, mondván, nem az ő dolguk..."

A polgármester a hvg.hu-nak azt mondta, hétfő este kapta az első lakossági panaszokat, most már ugyanolyan büdös van a településen, mint augusztusban volt. Wittinghoff kijelentette, hogy nem ők felelősek a bűzért. Felhívta a helyi rendőrkapitányt, aki elmondása szerint lepattant a hatóságokról.

Leugtóbb augusztus elején okozott problémát a trágyaszag, akkor Budapesten is érezni lehetett. Sokan találgatták, mi lehet a bűz forrása, az Országos Meteorológiai Szolglálat kiszámolta, hogy Felcsútról is terjedhetett. A felelős nem lett meg: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára szeptember elején parlamenti válaszában – kormányhivatali tájékoztatás alapján – egy nem létező céget nevezett meg felelősként. Amikor kiderült, hogy bedőlt egy állevélnek, belső vizsgálatot indított, amelynek végén kirúgtak egy embert a kormányhivatalból.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
T. R. Itthon

Orbán Balázs elmondta, szerintük honnan jött a trágyaszag Budapestre

Augusztus elején bűzlött egész Budapest, valószínűleg az olvasóink közül is sokan emlékeznek ezekre a percekre. Hatósági vizsgálat indult, mostanra kiderült, honnan jött az orrfacsaró trágyaszag. Bár az Orbán Balázs államtitkár által megnevezett cégnek nincs nyoma az adatbázisokban.

Jóváhagyták Christine Lagarde-ot az Európai Központi Bank élén

Jóváhagyták Christine Lagarde-ot az Európai Központi Bank élén

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Megint átjárhatatlan lesz a Hősök tere a hétvégén

Megint átjárhatatlan lesz a Hősök tere a hétvégén

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót – videó

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót – videó

Videó: Lady Gaga leesett a színpadról

Videó: Lady Gaga leesett a színpadról

Másodpercek alatt pénzzé tehetők a használt telefonok, ahol van ilyen automata

Másodpercek alatt pénzzé tehetők a használt telefonok, ahol van ilyen automata