szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Orbán Viktor szavazott, majd utána válaszolt a Borkai Zsoltot érintő kérdésekre.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

A Borkai-botrány kirobbanása óta most először lehetett nyilvánosan elkapni Orbán Viktor miniszterelnököt, miután leszavazott a XII. kerületi iskolában. A miniszterelnöktől a hvg.hu azt kérdezte, kit támogat Győrben, mire annyit mondott:

én a győrieket támogatom, itt pedig Tarlós Istvánt és Pokorni Zoltánt.

Azt is megkérdezték, mi a véleménye az ügyről, mire azt mondta,

a győriek elmondják a véleményüket, ő pedig majd hétfőn. Ez a helyes sorrend.

 

A Borkai-botrány múlt héten robbant ki, mikor a politikusról megjelentek olyan felvételek, melyen egy luxusyachton szexuális aktus közben látható. A blog, amely nyilvánosságra hozta a felvételeket, korrupcióval is megvádolta. Borkai Zsolt ellen szombaton tüntettek Győrben, Tarlós István csütörtöktől a lemondását követelte, egy ideig a Magyar Nemzeten is látható volt egy ilyen vélemény.

A Borkai-ügy cikkeit ide kattintva érheti el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján

Nyolcmillió 25 ezren szerepelnek a névjegyzékben, ennyien szavazhatnak ma településük polgármesterére és önkormányzati képviselőire. A tét nagy: vajon meg tudja-e tartani előnyét a Fidesz a nagyvárosokban, és legfőképpen Budapesten, ahol az utolsó mérések szerint fej-fej mellett áll Tarlós István és Karácsony Gergely. Kövesse velünk az önkormányzati választásokat percről percre.

Újra üzemel a hármashatárhegyi reptér

Újra üzemel a hármashatárhegyi reptér

Ennyi az egész? Mellékhatásoktól mentes fájdalomcsillapító módszerre bukkantak brit kutatók

Ennyi az egész? Mellékhatásoktól mentes fájdalomcsillapító módszerre bukkantak brit kutatók

Töltse ki, 2 perc az egész: most elmondhatja, milyen okostelefont szeretne

Töltse ki, 2 perc az egész: most elmondhatja, milyen okostelefont szeretne

Hajós András Dalfutárja szállítja a Sziget himnuszát

Hajós András Dalfutárja szállítja a Sziget himnuszát

Az arcunkkal csekkolunk be, és még a sampont is felvihetjük a gépre

Az arcunkkal csekkolunk be, és még a sampont is felvihetjük a gépre

A Xiaomi telefongyártó pénzeli a kínai Tesla-klónt

A Xiaomi telefongyártó pénzeli a kínai Tesla-klónt