szerző:
HVG
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kemény üzenetet kapott Merkel pártjától Orbán Viktor Erdogan akciójának támogatása miatt. Mi lehet a vége? Ezt elemzi e heti cikkében a HVG.

Amíg akár egyetlen barátja is van Erdogannak az Európai Unión belül, addig az államszövetség eszköztelen vele szemben. Márpedig Orbán Viktor akkor is kitart a török államfő mellett, amikor barátja a nemzetközi joggal és a bevetés szabályaival mit sem törődve tisztogató hadműveletet indít Szíriában. Ha a kurdokat fenyegető etnikai tisztogatás veszélye nem lenne elegendő, akkor legalább az Iszlám Állam (IS) bebörtönzött terroristáinak szökése jobb belátásra bírhatná Orbánt. De nem. Miközben az elmúlt évek relatív nyugat-európai békéje mutatja, milyen sokat számít az IS közel-keleti legyőzése, a török beavatkozás miatt a szunnita szélsőségesek levegőhöz jutottak, és rendezhetik soraikat.

Az Európai Unió és a NATO legtöbb tagállama számára rémálom, ami Erdogan szírai ambícióiból következik. Orbán Viktor azzal, hogy Erdogan pártját fogja, egyszerre bőszíti fel szokásos ellenfeleit Brüsszeltől Washingtonig, és okoz értetlenséget saját szövetségesei körében, a leghangosabban egyelőre az Európai Unió vezetői kritizálják Orbánt, Merkel pártja pedig már azt is megüzente, a magyar EU-tagság forog kockán. További részletek a HVG e heti számában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyar nagybefektető a Sofitel Hotelben

Magyar nagybefektető a Sofitel Hotelben

A fenyegető üzenetekért is börtön járhat

A fenyegető üzenetekért is börtön járhat

Mentőt hívott egy idős nő, de aztán rájött, hogy kezdődik a Dallas

Mentőt hívott egy idős nő, de aztán rájött, hogy kezdődik a Dallas

Több tízmillióból fejleszti Budapest az éjjeli menedékhelyeket

Több tízmillióból fejleszti Budapest az éjjeli menedékhelyeket

Nagyobb a baj a Mátrai Erőmű körül, mint elsőre gondolták

Nagyobb a baj a Mátrai Erőmű körül, mint elsőre gondolták

Kisiklott egy Budapestre tartó vonat mozdonya Romániában

Kisiklott egy Budapestre tartó vonat mozdonya Romániában