„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Ráadásul a tizenhét fenntarthatósági fejlődési cél közül egyet sem teljesített maradéktalanul Magyarország.
Az ENSZ felmérte, hol állnak az EU tagállamai a fenntarthatósági fejlődési célok elérésben. A szervezet 17 célt határozott meg, ezekből Magyarországnak egyet sem sikerült maradéktalanul teljesítenie, igaz, a legtöbben felfelé ívelő tendenciát mutat.
Az ENSZ szerint:
Egy területen kifejezett visszalépést könyvelhettünk el, ez pedig a minőségi oktatás.
A PISA-tesztek, a felnőttképzések helyzete, valamint a felsőoktatásban való részvételt vizsgálva az derült ki, hogy messzebb is kerültünk a fenntarthatósági cél elérésétől.
Magyarország összességében 65,1 pontot kapott a megszerezhető 100-ból, ez pedig az Európai Unión belül a huszonegyedik helyre elég a 28 tagállam között.
Románia 55,9 pontot kapott, ezzel utolsó előtti a listán, a 63,2 pontos Horvátország eggyel mögöttünk, a huszonkettedik helyen áll. Szlovákia előttünk végzett 65,2 ponttal, Lengyelország pedig 66,1 ponttal a tizenhatodik a listán.
A célok teljesítésében Dánia áll az élen, másik két skandináv országot, Svédországot és Finnországot megelőzve, míg az utolsó helyen Ciprus végzett.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.