Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Mostantól a Pénzügyminisztérium helyett az ITM hatáskörébe tartozik a foglalkoztatáspolitika és a társadalmi párbeszéd.
Újabb hatáskört szerzett meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium, ezúttal nem az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hanem a Pénzügyminisztériumtól: a foglalkoztatáspolitikát és a társadalmi párbeszédet. Az illetékes államtitkárt, Bodó Sándor hajdúszoboszlói Fidesz-képviselőt a mai nappal helyezték át a PM-ből az ITM-be.
A neve szerint inkább műszaki jellegűnek látszó, egyebek közt a közlekedésért és az energetikáért is felelős tárca az elmúlt másfél évben sorra szerezte meg az oktatást irányító kormányhatóságtól a szakképzést és a felsőoktatást, ideértve még az orvosképzést és a művészeti egyetemeket is. Gothár Péter rendező zaklatási ügyében is már Palkovics László szólalt meg a kormány részéről, pedig az Emminek van egy kulturális államtitkársága.
Szintén övé lett a tudománypolitika irányítása, és társadalomtudományi kutatásokról is a mérnök-miniszter mond véleményt.
Az újabb hatásköráthelyezési döntés már három hete megjelent, bár az évvégi jogszabálydömpingben észrevétlen maradt, de az államtitkár áthelyezésével véglegessé vált. Új feladatkörében Palkovicshoz tartozik a foglalkoztatás- és bérpolitika – kivéve a belügyre ruházott közmunkát –, a jövedelempolitika, a munkavédelem, az érdekegyeztetés. Ezentúl Varga Mihály helyett ő képviseli a kormányt különböző érdekegyeztető fórumokon.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.