szerző:
hvg.hu

A támadó ellen most emeltek vádat. Az eset több mint három éve történt.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – a tárgyalást mellőzve – pénzbüntetést szabjon ki azzal a vádlottal szemben, aki egy Kossuth téri tüntetésen bántalmazta Ungváry Krisztián történészt.

A vádlott, egy 61 éves férfi még 2016. október 23-án tartott állami megemlékezés során ütötte meg Ungváryt, aki a többi tiltakozóval együtt sípolt. A történész feje vérezni kezdett a támadás után.

Az ügyészség pénteki közleménye szerint Ungváry könnyű sérülést szenvedett, ám a bántalmazás alkalmas volt arra, hogy akár súlyos sérülést is okozzon.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Ungváry: A NER-ben nekem nem adna állami szervezet állást

Pont egy igazságügyi miniszter ne mondjon valótlant – erről beszélt a Klubrádióban Ungváry Krisztián történész, miután Varga Judit megpróbálta kimagyarázni apjának titkosszolgálati múltját. Azt is elmondta, miért nem tud jelenleg állami szervezetnél dolgozni, így hogyan lett valószínűleg az egyetlen történész, akit „a szabad piac tart el”.

hvg.hu Itthon

Ungváry Krisztián most elárulta, miért távozik az 56-os Intézetet lenyelő Veritasból

A diktatúra banalitása - Marinovich Endre és az állambiztonság – címmel tette közzé az Átlátszó hírportál Ungváry Krisztián tanulmányát arról, miként működött együtt a kommunista állambiztonsággal a Veritas mostani főigazgató-helyettese, Marinovich Endre. „Több oka van annak, hogy a munkaviszonyomat a Veritasnál nem láttam fenntarthatónak, a lényeget azonban leginkább ez a tanulmány tartalmazza”- írta a történész nem sokkal az után, hogy a tanulmány felkerült az átlátszó oldalára.

Elhunyt Szél Júlia, a Magyar Rádió egykori munkatársa

Elhunyt Szél Júlia, a Magyar Rádió egykori munkatársa

Olaszországban meghalt az első koronavírus-fertőzött beteg

Olaszországban meghalt az első koronavírus-fertőzött beteg

Külföldi autópályadíj után hol kell adózni?

Külföldi autópályadíj után hol kell adózni?

Megugrott a koronavírusos fertőzöttek száma Olaszországban

Megugrott a koronavírusos fertőzöttek száma Olaszországban

Gúzsba kötve táncolni: mit ígér a budapesti büdzsé?

Gúzsba kötve táncolni: mit ígér a budapesti büdzsé?

Tündérmesében ringatják a világot, miközben ha kémkedésről van szó, mindenkinek mindenki gyanús

Tündérmesében ringatják a világot, miközben ha kémkedésről van szó, mindenkinek mindenki gyanús