Kiengedték a pedofíliával gyanúsított ceglédi apát

A nőgyógyász szerint a négyéves kislányt megerőszakolták, szülei viszont azt állítják, ráesett egy súly a gyerekre.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiengedték a pedofíliával gyanúsított ceglédi apát

Több mint egy év után kiengedték a börtönből azt a román állampolgárságú férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a kislányával szemben szexuális erőszakot követett el Cegléden, tudta meg a Blikk.

„Megerősíthetem, hogy a védencemet valóban kiengedték, miután az ügyészség helyt adott a védői indítványomnak a fogvatartás megszüntetéséről. Ügyfelemmel szemben nem rendeltek el semmiféle további kényszerintézkedést –közölte a lappal dr. Surdy Miklós ügyvéd.

A négyéves kislány korábban azért vitték kórházba a szülei, mert ráesett egy több száz kilós súly. Később kiderült, hogy a gyereknek eltört a combcsontja, valamint vérzett a nemi szerve. A gyereket megvizsgáló nőgyógyász megállapítása szerint a kicsit megerőszakolták.

A rendőrség őrizetbe vette a kislány apját, a gyereket pedig nevelőszülőknél helyezték el.

A védő elmondása szerint a gyanúsítás most is ugyanaz védencével szemben. Most még egy szakvéleményre várnak.

„Reményeim szerint hamarosan mindenki számára kiderül, hogy az édesapa ártatlan, nem követte el a bűncselekményt. Jelenleg a feleségével van, és minden vágyuk, hogy újra ők nevelhessék a kislányukat – nyilatkozta az ügyvéd.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.