szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az időközi országgyűlési választáson a közös ellenzéki jelölt, Kálló Gergely nyert. A Fidesz nem állított jelöltet, az egyik független induló mögé állt be.

A voksok 56,29 százalékának megszerzésével a jobbikos Kálló Gergely jutott be a parlamentbe a Fejér megyei 4. számú szavazókörzetben megtartott időközi választáson. A politikust a pártja mellett a Demokratikus Koalíció, a az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd támogatta. Ezzel a parlamenti arány nem változott, Kálló a szintén egyéniben bejutott, majd a polgármesterség miatt lemondott Pintér Tamást váltja.

Legnagyobb ellenfele, a függetlenként, ám a Fidesz-KDNP kormány (és nem a pártszövetség) támogatásával induló Molnár Tibor jelentős vereséget szenvedett. A voksok 37,72 százalékát adták le rá.

Lehet, hogy most vasárnap zajlik le a 2022-es választás főpróbája

Önállósította magát a Fidesz Dunaújvárosban, a kormányuk által támogatott jelölttől függetlenül intézik a kampányt. A kormánypárt az utóbbi két választáson nagy pofonokat kapott, kérdés, fel tud-e támadni. Az ellenzék pedig főpróbát tart: országgyűlési választáson most először indul összellenzéki támogatottsággal közös jelölt.

A harmadik legjobban teljesítő jelöltre, Sürü Renátára még ezer szavazat sem érkezett. Mögötte a Mi Hazánk jelöltje, Árgyelán János, Medveczki Zoltán (Zöldek) és Borbély József (Tempo Párt) végzett.

A részvétel végig nagyon alacsony volt a választókerületben, az urnák lezárása előtt fél órával is csupán az arra jogosultak 28,4 százaléka szavazott. Összehasonlításképpen: 2018-ban 69,4 százalékos volt a teljes részvétel. Akkor Pintér 1800 szavazattal verte meg a fideszes Galambos Dénest. Kálló most ennél több szavazattal győzött.

Az ellenzéki pártvezetők sorra gratulálnak Kállónak, mindenki az összefogás sikerét emeli ki.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Tóth Richárd Itthon

A Fidesz megkíméli magát egy vereségtől

„Nem szenvedhetsz vereséget, ha el sem indulsz egy megmérettetésen” – okoskodhattak a fideszes boszorkánykonyhában. A párt kihagyja a dunaújvárosi időközi választást, de attól még van tétje a februári voksolásnak.

Ötször annyi tesztet végeznek Szlovákiában, mint a múlt héten

Ötször annyi tesztet végeznek Szlovákiában, mint a múlt héten

Győrfi Pál cukiskodó videóban üzen a gyerekeknek is

Győrfi Pál cukiskodó videóban üzen a gyerekeknek is

Hasznos szoftvert ad ki a Microsoft, jön a bárki számára letölthető Teams-verzió

Hasznos szoftvert ad ki a Microsoft, jön a bárki számára letölthető Teams-verzió