Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kétmilliárd forintot költhet a főváros CT-re és MR-re, a többi pénzt a kerületek kapják.
A kormány a tavalyi – az általa az év végén az utolsó pillanatban jóváhagyott megállapodást végrehajtva 10,4 milliárd forintot utalt ki a fővárosnak és kerületeinek az egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztéseinek támogatására.
Igaz, a novemberi közgyűlési határozat úgy szólt, hogy az atlétikai világbajnokság támogatásáért cserébe „az elkövetkezendő öt évben, az Egészséges Budapest Program keretében 50 milliárd forintos forrás jusson a kerületi önkormányzatoknak az egészségügyi alap- és szakellátás fejlesztésére”.
Ez a mostani 10,4 milliárd arányos résznek látszik, de a hétfő este közzétett kormányhatározat szerint belőle csak 8,4 milliárd a kerületeké, 2 milliárdot pedig közvetlenül a főváros kap, hogy megtehesse „Budapest főpolgármestere vállalásának megfelelően, a képalkotó diagnosztikai várólisták megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket”, vagy javíthassa az MR- és CT-ellátottságot.
A pénz kiutalásának határideje: azonnal. A felelős Kásler Miklós miniszter, vagyis a forrás az Emmi költségvetése.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.