T. R.
T. R.
Tetszett a cikk?

Újabb három iráni szervezetében mutatták ki a vírust.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Frissült a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap.

Ennek értelmében a kedd reggeli állapot szerint:

  • 12 fertőzött van Magyarországon,
  • 67-en vannak karanténban,
  • 362 mintavétel történt.

A portál azt írja, hogy a hétfői 9 fertőzés után a 12 úgy jön ki, hogy újabb 3 iráni egyetemista szervezetében mutatták ki a koronavírust.

A Szent László Kórházban már napok óta járványügyi zárlat alatt álló újabb 3 iráni hallgatónál diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19)”

– írja a tájékoztató oldal. A három hallgató a Semmelweis Egyetem diákja.

Mindhárman az elsőként diagnosztizált iráni fiatal új koronavírus pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktuskutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe. Az országos tiszti főorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben – a kórházba bekerülésük idejét is figyelembe véve – hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.

Órákig nem tudták a karanténba zárt iráni diákok, hogy egyikük tesztje pozitív lett

Órákig voltak összezárva az egyik társukkal, akinek pozitív lett a koronavírustesztje, de erről senki nem tájékoztatta őket - mondták a hvg.hu-nak azok az iráni egyetemisták, akik napok óta karanténban vannak a Szent László Kórházban. A legtöbben a körülményekre és a tájékoztatás teljes hiányára panaszkodnak, és bár frusztráltak, mindenben szeretnének együttműködni a hatóságokkal.

A 12 koronavírus-fertőzött közül 8 iráni, 1 brit és 3 magyar állampolgár (egy 70 éves beteg férfi és a felesége, továbbá a brit állampolgárságú beteg magyar felesége).

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Sírni kezdtek a Haas szerelői, amikor megtudták, hogy Schumacher fia csatlakozik hozzájuk

Sírni kezdtek a Haas szerelői, amikor megtudták, hogy Schumacher fia csatlakozik hozzájuk

A győri polgármester "égbekiáltó baromságnak" nevezte az országos kórház-főigazgató kijelentését

A győri polgármester "égbekiáltó baromságnak" nevezte az országos kórház-főigazgató kijelentését

Bemutatkozott a családi Porsche Taycan

Bemutatkozott a családi Porsche Taycan