Népszava: nem minden minisztériumban engedik az otthoni munkát

Egy szakszervezeti vezető szerint több helyen alig tudják csillapítani az indulatokat.

  • hvg.hu hvg.hu
Népszava: nem minden minisztériumban engedik az otthoni munkát

Csütörtöki számában arról ír a Népszava, hogy a minisztériumok és központi igazgatási szervek dolgozói azt várták, hogy a miniszterelnök egy útmutatást ad közre, amiből kiderül, ki és milyen feltételekkel mehet haza dolgozni, kinek kell mindenképpen bejárni a hivatalokba. De ilyen irányelv vagy rendelet nincs a kormányzati igazgatás központi szintjén, a belső utasítások pedig naponta változnak.

A lap azt írja, egyes hivatalok először hazaengedték alkalmazottaik nagy részét, majd mégis visszarendelték őket. Több minisztériumi forrás azt mondta a Népszavának, hogy „az a legvalószínűbb, hogy van utasítás, csak szokás szerint nem hozzák nyilvánosságra.” Ezt erősítette meg a napilapnak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke is, aki látott is egy szöveget, amiben az szerepelt, hogy:

Valamennyi kormánytisztviselő és közalkalmazott személyes munkavégzésre kötelezett. (…) Erre tekintettel otthoni munkavégzés, illetve távmunka alapesetben további intézkedésig nem engedélyezhető.

Boros Péterné szerint több tárcánál is olyan nagy a felháborodás, hogy a vezetők alig tudják csillapítani az indulatokat. Egy tankerületi központból telefonon olyan beszámolót is kapott a lap, hogy egy újszíves kollégájuk sem mehet haza, ahogy az sem, akinek a férje veseátültetésre vár és a legyengült immunrendszere miatt fokozottan veszélyeztetett.

Szerdán az Index arról írt, hogy egy belső levél szerint fejvesztettség és félelem van a magyar külügyben. Magyar Levente miniszterhelyettes pedig levélben hívta fel a főosztályvezetők figyelmét a munkafegyelem lazulására.

A KSH-ban sem egyértelmű a helyzet

A Népszava leír még egy esetet is, miszerint a KSH hazaengedi a 14 év alatti gyermeket nevelőket és 60 év fölöttieket, de nem tart vissza másokat sem az otthoni munkavégzéstől, ha nem feltétlenül szükséges a fizikai jelenlétük. A hvg.hu azonban úgy tudja, hogy a helyzet ennél bonyolultabb.

Információnk szerint hétfőtől volt lehetőség és mód az otthoni munkavégzésre a KSH-nál, amit alaphelyzetben havi 50 órában lehet végezni. Kedden a dolgozók levelet kaptak „Megállapodás a rendkívüli otthoni munkavégzésre” címmel, amiben havi 50 óránál nagyobb időkeretben is lehetővé tennék az otthoni munkavégzést.

Úgy tudjuk, ezt követően azonban szerda délután a KSH dolgozóit kötelezték arra, hogy akinek letelik a havi 50 óra otthon ledolgozható munkakerete, annak be kell mennie dolgozni, legyen az idős munkavállaló, vagy kisgyermekes. Megkérdeztük erről a KSH-t, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy:

a KSH munkaszervezése a hivatal belső működésének része, melyet kommentálni sajtónyilvánosan nem kívánunk.

Kerestük a Miniszterelnökséget is, onnan egyelőre nem kaptunk választ.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.