szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Eddig csak személyükben nem érintettek fordultak Kozma Ákoshoz.

Koronavírus - a második hullám, a második lezárás
A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

A kórházi ágyak nagy felzúdulást keltett és tiltakozást kiváltott felszabadításával összefüggésben egyetlen egyedi, konkrét jogsérelmen alapuló panaszbeadványt sem kapott az alapvető jogok biztosa. Kozma Ákos erről a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt. Úgy fogalmazott:

Tehát egyetlen beteg, vagy annak hozzátartozója sem fordult a hivatalhoz azzal, hogy bár állapota ezt nem indokolta volna, mégis hazaküldték.

Azt mondta, hogy eddig kizárólag személyükben nem érintettek – országgyűlési képviselők, különböző szervezetek vagy aktivista magánszemélyek – keresték meg. Megjegyezte azt is, hogy az ügyben már korábban, hivatalból vizsgálatot indított.

Konkrétan az érettségi vizsgák lebonyolításával kapcsolatban sem érkezett panasz a hivatalához.

Az ombudsman arról is beszélt, hogy bár a járvány miatt elrendelt állami intézkedések mindannyiunk életét nehezítették, de főként a leginkább kiszolgáltatott, sérülékeny csoportok – az idősek, a betegek, a fogyatékossággal élők, a hajléktalanok, a gyerekek és a zárt intézményekben élők – alapjogainak érvényesülésében vetődhettek fel nehézségek. Kozma szerint többnyire a már amúgy is meglévő problémák erősödtek fel, például a digitális oktatáshoz szükséges informatikai háttér hiányával, a higiéniával, az elszigetelődéssel, a munka és kereseti lehetőségek beszűkülésével, a bentlakásos otthonok személyi és tárgyi feltételeinek biztosításával kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy voltak-e hatósági túlkapások a vészhelyzet alatti korlátozások elrendelése óta eltelt időszakban, úgy válaszolt Kozma: eddig „nem került sor kifejezetten a járványügyi intézkedések végrehajtásával kapcsolatos jogsérelem megállapítására”, ám jelenleg több átfogó, illetve egyedi vizsgálat van folyamatban.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
3 milliárd forintot adott egy amerikai múzeumra a kormány

3 milliárd forintot adott egy amerikai múzeumra a kormány

Szombattól érvényes a még szigorúbb korlátozás Horvátországban

Szombattól érvényes a még szigorúbb korlátozás Horvátországban

Kevesnek áll jól a videóhívás, egyre többen mennek plasztikai sebészhez

Kevesnek áll jól a videóhívás, egyre többen mennek plasztikai sebészhez