Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Felvétel készült a belvárosi kerékpártolvajokról.
Ismeretlen kerékpártolvajok után nyomoz a terézvárosi rendőrség. A két férfi augusztus 1-jén 18 óra és augusztus 2-án 11 óra között bement egy VI. kerületi társasházba, majd az udvaron magukhoz vettek két biciklit és angolosan távoztak.
A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.