Leszedette a tankerület a budapesti gimnázium faláról az SZFE-s molinókat

Egy járókelőnek szúrtak szemet a tiltakozó feliratok, aztán jelentette a Klebelsberg Központnál.

  • hvg.hu hvg.hu
Leszedette a tankerület a budapesti gimnázium faláról az SZFE-s molinókat

Free SZFE

Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

Egy nap után leszedték azokat a molinókat és szalagokat a XI. kerületi József Attila gimnázium homlokzatáról, amivel a tanulók álltak ki a Színművészeti egyetem mellett  – írja a 444.hu.

A lap megkereste az ügyben az iskola igazgatóját, Juhász András elmondta, néhány diák kereste meg azzal, hogy kitennének pár tiltakozó molinót.

Igent mondtam, hiszen erre neveltük őket, arra, hogy szabadon fejtsék ki a véleményüket, milyen alapon tiltottam volna meg nekik ezek után?

Azt is hozzátette, hogy a molinók nem az ő személyes véleményét, vagy a tantestületét tükrözték, hanem a diákok egy részéét.

(null)

(null)

A cikk szerint az igazgatót felhívta szerdán egy járókelő azzal, hogy látta a feliratokat és megkérdezte, hogy politizál-e az iskola. Ő elmondta neki, hogy nem politizálnak, de az illetőnek ez nem volt elég: bejelentést tett a Klebelsberg Központnál, a tankerület pedig megkérte az igazgatót, hogy szedjék le a molinókat.

(Képünk illusztráció)

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.