Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Rutineljárás keretében rendelték el a zárást.
A Szegedi Tudományegyetem felvételi zárlatot rendelt el a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Szívsebészeti Osztályán koronavírus megjelenés miatt – áll a Szegedi Tudományegyetem közleményében. Mint írják a rutin eljárásrendnek megfelelően kezdeményezték a zárlatot, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a klinikán már kezelt betegek ellátása biztosított, de új szívsebészeti betegeket nem fogadnak.
Az új betegek fogadására addig, amíg a pozitív tesztes vagy kontaktként nyilvántartott orvosok visszatérnek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ négy másik Centrumot jelölt ki. Új beteget az SZTE akkor fogad, amikor az ismételt szűréseken (dolgozók és bennfekvő betegek) mindenki negatív lesz. Ezt követően kérvényezik a feloldást. Ennek előrelátható időpontja jövő hét elejére, közepére tehető.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.