Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A hatóságok már be is idézték a portál munkatársát. Az ügyben tiltott adatszerzés gyanúja miatt folyik eljárás, ismeretlen tettes ellen.
Az Átlátszó munkatársát, Horn Gabriellát tanúként idézte be a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya hétfőn. A meghallgatáson kiderült, hogy a hatóság tiltott adatszerzés bűntette miatt folytat eljárás ismeretlen tettes ellen. A rendőrök ezután azokról a drónfelvételekről kérdezték Hornt, melyeken a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc bicskei birtokán állomásozó harcjárművek voltak láthatók.
A harcjárművekről először Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő jelentetett meg légifelvételeket. Ezután ment a helyszínre az Átlátszó csapata, és készítették el a már említett drónvideókat. A portál az így született felvételeket egy hosszabb cikkben májusban publikálta, “Megnéztük közelebbről a Mészáros Lőrinc bicskei rezidenciáján állomásozó harcjárműveket” címmel.
A lap mostani írása szerint a rendőrség főleg arra volt kíváncsi, hogy Horn milyen körülmények között írta meg az anyagot, és annak mi volt a hírértéke. A munkatársat arról is megkérdezték, hogy ki készítette a drónfelvételt, és hogy ki engedélyezte a cikk publikálását a portálnál.
Az Átlátszó szerint a tiltott adatszerzést 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik, noha a portál jogi igazgatója, Tóth Balázs ügyvéd szerint “a drónfelvételünkkel kapcsolatban szóba sem jöhet a tiltott adatgyűjtés bűntette, hiszen elkövetési magatartásokként olyan titkos módszereket és eszközöket határoz meg a Btk., amelyeket jogszerű eljárásuk során a bűnüldöző hatóságok is kizárólag bírói vagy az igazságügyért felelős miniszteri engedéllyel alkalmazhatnak: titkos adatszerzés, titkos információgyűjtés”.
A portál arról is ír, hogy “ráadásul egy kúriai döntés szerint a technikai eszközzel való megfigyelésen személyek mozgásának, magatartásának, szóbeli megnyilvánulásainak, illetve azok hiányának az érzékszervekkel való huzamosabb ideig tartó észlelését értjük. Végezetül a felvétel készítésére nem magántitok jogosulatlan megismerése céljából került sor, hanem arról kívántunk megbizonyosodni, hogy a politikai hatalomhoz ezer szállal köthető Mészáros Lőrinc rezidenciájánál valóban parkoltak-e harci járművek.”
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.