Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
G. Csaba egy közel húsz fős hálózatot hozott létre, akikkel chatszobában tartotta a kapcsolatot.
Összesen 15 helyszínen hajtott végre a rendőrség rajtaütést november 20-án. A police.hu azt írja, hogy a többségében fővárosi huszonévesekből álló hálózat tagjainál többfajta kábítószert találtak. A több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin, de még kokain is. Mivel információ volt arról, hogy az ugodi gyanúsított fegyverrel rendelkezhet, ezért őt a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogták el.
A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri kutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, és több mint tízmillió forint készpénzt.
A nyomozás során kiderült, hogy a csoport alapítója a 27 éves, budapesti G. Csaba volt, ő hozta létre a közel húsz főből álló hálózatot, és a tagoknak egy internetes applikáció segítségével árulta a kábítószert.
A tagok online egyeztettek a kábítószer adásvételéről. A csapat legfiatalabb tagja mindössze pár hónapja vált nagykorúvá. Az őrizetbe vett gyanúsítottak többségének nincs munkája, feltételezhető, hogy kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat - írta a rendőrség.
A nyomozók összesen 18 fővel szemben folytatnak büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem miatt. Kilenc férfit és két nőt - köztük G. Csabát - bűnügyi őrizetbe vettek. A rendőrök tíz ember esetében indítványozták a letartóztatást és egy személy bűnügyi felügyeletének elrendelését javasolták.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.