Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A karácsonyi ajándéknak adott csoki volt az utolsó csepp a pohárban a szakszervezet szerint.
A belügyi dolgozók 70 százaléka a pálya elhagyásán gondolkodik – derült ki a Belügyminisztériumban működő szakszervezetek közös felméréséből, amiről az ATV Híradó számolt be. A kutatás szerint majdnem 75 százalék úgy vélte, hogy kihasználják a dolgozókat, nem ellentételezik a fokozott igénybevételt.
Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ATV-nek arról számolt be, hogy a végső pontot az tette fel az i-re, amikor tavaly karácsonykor volt, aki csak egy szaloncukor nagyságú csokoládét kapott a munkáltatójától. Bárdos szerint az érdekegyeztetés sem működik a tárcánál, és már Pintér Sándor miniszter sem hallgatja meg őket.
A felmérés eredményét egyébként eljuttatták a belügyminiszternek, így ő is tudhat arról, hogy a rendőrök, tűzoltók, büntetés-végrehajtási alkalmazottak 98 százaléka szeretné a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását, az ígéretek betartását, a szociális juttatások és a kiégést okozó körülmények rendezését – olvasható a cikkben.
Az ATV-nek a Belügyminisztérium azt írta a felmérésről, hogy az egyeztetéseket korábban sem a nyilvánosság előtt folytatták, a jövőben is ezt a gyakorlatot követik.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.