Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A Párbeszéd pártigazgatója szerint az az egyéni ambíciókat sokszor alá kell rendelni felsőbb érdekeknek.
Hétvégén visszaléptem Erzsébet- és Terézváros országgyűlési képviselőjelöltségéről – írta Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa a Facebookon.
Az ellenzéki párt pártigazgatója azzal indokolta a DK-s Oláh Lajos javára meghozott döntését, hogy „az egyéni ambíciókat sokszor alá kell rendelni felsőbb érdekeknek, céloknak”.
Szerinte eddig sem ő volt a fontos, hanem azok a programok, amelyek a VI. és VII. kerületi lakosok mindennapjait tennék könnyebbé, boldogabbá. „A Gang-program és a körút, valamint a városrészek zöldítése olyan javaslatok, melyeket szerencsére Erzsébet- és Terézváros legesélyesebb ellenzéki képviselőjelöltje, Oláh Lajos is magának vall – ennek véghezvitelére azonban kormányváltásra van szükség.”
Oláh Lajos az utóbbi két országgyűlési választás alkalmával nyert az 5. országos egyéni választókerületben, legutóbb a fideszes Bajkai Istvánt győzte le.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.