Egy órán át is tarthat a kritikus állapotú betegek útja a mentőben, mióta Zalaegerszegen felmondott hét traumatológus

Nagykanizsára, Szombathelyre vagy Kaposvárra viszik át a súlyos sérülteket és a kritikus állapotban lévő betegeket Zalaegerszegről és környékéről.

  • hvg.hu hvg.hu
Egy órán át is tarthat a kritikus állapotú betegek útja a mentőben, mióta Zalaegerszegen felmondott hét traumatológus

Csak az egyszerűbb baleseti sérüléseket tudják ellátni a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban, minden más esetben messzebbre kell szállítani a sérülteket – derül ki a válaszból, amelyet az Országos Mentőszolgálat a Telexnek küldött. A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban nemrég hét traumatológus is felmondott, mert nem fogadták el a számukra felkínált ügyeleti díjat.

Mint írták, a súlyos sérülteket, valamint a kritikus állapotban lévő betegeket vagy az 50–60 kilométerre lévő nagykanizsai, illetve szombathelyi kórházba, vagy 130 kilométerre, a kaposvári kórházba szállítják, ez utóbbi akár egy óra utat is jelenthet. Az Országos Mentőszolgálat ehhez azt is hozzátette, hogy a mentők a szállítás megkezdése előtt stabilizálják a beteg állapotát, és szállítás közben is biztosítják az ellátást.

Arra a kérdésre, hogy szükség volt-e többleterőket szolgálatba állítani a mentősöknél, az a válasz érkezett, hogy folyamatos és zavartalan a Zalaegerszeg környéki mentőellátás, de ha kell, szolgálatba tudnak állítani több mentőegységet.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.