Jön a plakátkampány a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről

Az orvoskamara szerint az elmúlt 70 évben annyira beépült a közgondolkodásba a hálapénz, hogy a tiltás nem elegendő.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Jön a plakátkampány a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről

Tájékoztató plakátkampányt indít a hálapénz nélküli rendszer előnyeiről a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Egy keddi háttérbeszélgetésen Lénárd Rita, a MOK alelnöke elmondta: maga sem hitte volna, hogy sikerül elérni a változást, a hálapénz megszüntetését. 2021 januárjától ugyanis hálapénzt adni és elfogadni is tilos. Megjegyezte ugyanakkor: 70 év alatt annyira beépült a közgondolkodásba a hálapénz, hogy úgy gondolták, a tiltás nem elegendő. Ezért döntöttek úgy, hogy szükség van tájékoztató kampányra, melyben bemutatják, mennyivel jobb az az egészségügy, amelyben nincs hálapénz.

Az Országos Kórházi Főigazgatósággal egyeztetve az ország 167 egészségügyi intézményében helyeznek ki 4 ezer plakátot.

Az eseményen kétféle plakátot mutattak be: az egyiken arra figyelmeztetnek, hogy "hálapénzt adni és elfogadni egyaránt bűncselekmény", míg a másikon 7 pontba szedve ismertetik az egészségügy hálapénzmentességének előnyeit.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálatokat folytat az egészségügyben. Júliusban egy budapesti kórház szív-, ér- és mellkassebészeti osztályának főorvosát próbálták megvesztegetni, de az orvos visszautasította a hálapénzt. Egy másik esetben azonban feljelentés született. Nemrég a rendőrség azt közölte, hogy egy 45 éves főnővér pénzt kért a tb által finanszírozott ingyenes kezelésért egy idős beteg hozzátartozóitól és vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt nyomozás rendeltek el.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.