Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A főpolgármester szerint a tanévkezdés ellenére "nem olyan drámai" a közlekedés Budapesten.
Az iskolakezdés miatt várható fővárosi közlekedési helyzet miatt a forgalomirányító központban kezdte a napot Karácsony Gergely főpolgármester.
Itt van szeptember 1., kezdődik az iskola, megnéztük a forgalmi helyzetet. Erről és az 1 év után újra ülésező közgyűlésről, az ott várható vitákról is beszélek a mai napindítóban”
–írta a Facebookon közzétett videója mellé.
Karácsony a bejelentkezésben elmondta, nagyon sokan tartottak attól, hogy nehéz lesz a közlekedés a városban, de meglátása szerint „nem olyan drámai a helyzet”. A főpolgármester elárulta, hogy a fia is ma kezdi a gimnáziumot.
Karácsony elmondta, hogy az M0-ás megnyitása után könnyebb a közlekedési helyzet, de arra fel kell készülni, hogy az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán lesznek még lezárások a városban.
A főpolgármester a videóban emlékeztetett, hogy szerdán egy év után újra ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, ahol többek között arról születhet döntés, hogy holnaptól a 14 éven aluliak ingyen utazhassanak a tömegközlekedési eszközökön, illetve az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos fővárosi álláspont is a témák között szerepel.
Szeptember elsején indult a tanítás, de ez csak kis mértékben befolyásolta a közlekedést a fővárosban. Reggeli tudósításunkat itt tudja visszaolvasni.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.