Budapest nem adott határidőt a kormánynak Fudan-ügyben

Még tartanak a tárgyalások, így nem tiszta, hogy a kormánynak adott „utolsó esélyt” meddig húzza a főváros. Az Atlétikai Világszövetségnek sem írtak Karácsonyék.

  • hvg.hu hvg.hu
Budapest nem adott határidőt a kormánynak Fudan-ügyben

Fudan helyett Diákváros

Nagy port kavart az Orbán-kormány terve, miszerint Budapesten nyitna campust a kínai kommunista pártot szolgáló Fudan Egyetem. Eredetileg a tervezett Diákváros területén építették volna fel a komplexumot 500 milliárd forintnyi kínai hitelből, de a tiltakozás hatására a kormány végül meggondolta magát és mégis inkább a Diákvárost építenék fel. Az ügy fejleményeit cikksorozatunkban követhetik!

Nem adott határidőt a kormánynak a főváros, hogy meddig kell visszatáncolniuk a Diákváros területeinek átadásától, ha meg akarják rendezni a 2023-as atlétikai világbajnokságot – tudta meg a 24.hu. Ennek értelmében Karácsony Gergely főpolgármester sem küldött levelet Sebastian Coe-nak, az Atlétikai Világszövetség elnökének arról, hogy a rendező visszatáncolna az eseménytől.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött úgy, hogy egyelőre nem vétózza meg a vb-rendezést. Az ötletet a DK és Karácsony dobták be múlt héten, remélve, hogy sakkot adhatnak a kormánynak: a Diákváros megépülése előfeltétele volt a vb-rendezésnek a kormány és Budapest 2019-es megállapodása alapján, ám azzal, hogy a Fudan Egyetemhez kerültek volna a kollégiumoknak szánt területek, a fővárosiak úgy érezték, a kormány felrúgta a paktumot.

Azóta viszont kiderült az is, hogy Karácsony bejelentése közelebb volt a blöffhöz, mint a zsaroláshoz: mind a Magyar Atlétikai Szövetség, mind Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes megerősítette, hogy Budapest önmagában aligha szólhat bele a rendezésbe, ugyanis csak a kormány írta alá a vb-ről szóló szerződést politikai oldalról.

A főváros egyelőre nem adott ultimátumot a kormánynak, de nem zárja ki, hogy erre sor kerüljön, ha a jelenleg is tartó tárgyalásokon nem jutnak dűlőre.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.