„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Kásler Árpád, a Haza Pártja elnöke egy partizános riportsorozatban elhangzott állítások miatt tett feljelentést.
A bíróság nyomozást rendelt el Gulyás Márton ellen Kásler Árpád, a Haza Pártja elnökének feljelentése után – közölte a párt.
Kásler Árpád egy, a Partizán csatornáján megjelent riport után tett feljelentést.
A párt közleménye szerint az indoklásban azt írja a bíróság, hogy az elérhető YouTube-videó Kásler nevének közlése, továbbá más beazonosításra alkalmas adatok közlése mellett a pártelnökre vonatkozóan, „más előtt a becsülete csorbítására alkalmas valótlan tényállításokat tett”. A videóban még korábbi, a Haza Nem Eladó néven szerepelt a párt.
A Partizán oldalán tavasszal jelent meg egy 5 részes oknyomozó dokumentumfilm, amely a kamu- vagy rablópártokról szólt, és amelynek több epizódjában is megnevezik A Haza Nem Eladó pártot, illetve Kásler Árpádot.
A közlemény szerint a hatóságnak 2021. október 27-ig el kell végeznie a nyomozást. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.