Megmarad az állandó rendőri jelenlét az Örs vezér terén

A kocsmák nyitvatartásának korlátozását is fontolgatja az önkormányzat.

  • hvg.hu hvg.hu
Megmarad az állandó rendőri jelenlét az Örs vezér terén

A lakossági panaszokra reagálva augusztus közepén rendelte el Budapest rendőrfőkapitánya, hogy a rendőrök éjjel-nappal, megemelt létszámban járőrözzenek a Zugló és Kőbánya határán fekvő Örs vezér terén. Azóta jelentősen javult a helyzet, Horváth Csaba zuglói polgármester keddi bejelentése szerint azonban – az elért eredmények hosszú távú fenntartása érdekében – továbbra is jelen lesznek a hatóság munkatársai a főváros egyik legforgalmasabb csomópontján:

három rendőrpáros járőrözik majd folyamatosan a téren.

Horváth sajtótájékoztatóján azt is elmondta: vizsgálják annak lehetőségét, hogy korlátozható-e az ott található kocsmák nyitvatartása.

A polgármester azt is bejelentette, hogy a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. összehangolt őszi nagytakarítást tart az FKF Zrt.-vel közösen a kerület forgalmasabb csomópontjain és terein. Ezt az akciót a tervek szerint a következő hónapokban minden héten más helyszínen, egy-egy teljes napon át végzik a kerületben, legközelebb a Bosnyák téren.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.