Budapest 18. és Bács-Kiskun megye 6. választókerületében is minimális különbségű győzelem született az előválasztáson, ezért a leadott voksokat újraszámolják – közölte a Telex kérdésére az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB).
A momentumos Tóth Endre a Budafokot és Újbuda egy részét magában foglaló körzetben meglepetésre legyőzte az ottani jelenlegi országgyűlési képviselőt, a Demokratikus Koalíció jelöltjeként induló Molnár Gyulát. Kettejük között mindössze 73 szavazat döntött.
Molnár 2018-ban a fideszes Németh Zsoltnál bizonyult támogatottabbnak, őt bő 800 szavazattal verte meg.
Baján is a momentumos jelölt győzött: Kiss László a DK-s László Károlyt előzte meg 33 vokssal.
Az újraszámlálást a jövő héten végzik el.
Az OEVB szerint ha az első két helyen végzett jelölt között a szavazatkülönbség 2 százalékosnál kisebb, akkor automatikusan újraszámolják a szavazatokat.
Közben az előválasztást lebonyolító szervezet, az aHang nevű civil szervezet kampányigazgatója azt mondta a 444.hu-nak: arra számítanak, hogy lesznek jelöltek, akik megóvják az eredményt, mivel nagyon sok, 33 ezer érvénytelen szavazatot vettek nyilvántartásba.