Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Ha a politikus az előválasztáson és 2022-ben is nyer, a DK-frakcióba tervez beülni.
Molnár Gyula, aki 2002 és 2010 között Újbuda polgármestere, majd 2016 és 2018 között az MSZP elnöke volt, Újbudán indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson – írta az atv.hu. Ha a politikus az előválasztáson és 2022-ben is nyer, a DK-frakcióba tervez beülni, mondta el az erről tartott sajtótájékoztatón.
Molnár régi motoros a politikában, az 1990-es magyarországi önkormányzati választásokat követően a XI. kerület alpolgármesterévé választották, 1992-ben pedig a Fővárosi Közgyűlés tagja lett.
1994-től 2010-ig folyamatosan országgyűlési képviselő volt a budapesti 16. választókerületben szerzett mandátummal. 2002-ben a XI. kerület polgármesterévé választották, majd 2006-ban újraválasztották a tisztségre. Ebben az időszakban a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöki tisztségét is viselte.
A 2010-es választásokon sem egyéniben, sem a párt budapesti és országos listájáról nem szerzett mandátumot, így 16 év után kiesett a parlamentből. 2016. június 25-én Szanyi Tibor, Harangozó Tamás és Tóbiás József addigi pártelnök ellenében megválasztották az MSZP elnökének. A 2018-as országgyűlési választáson a budapesti 18. választókerületben egyéni képviselői mandátumot szerzett. Pártja országosan elért gyenge eredménye miatt lemondott pártelnöki tisztségéről.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.