Az eredmények megóvására számítanak az előválasztás lebonyolítói

Legalábbis erre számít az előválasztást lebonyolító szervezet kampányigazgatója a túl sok érvénytelen szavazat miatt.

  • hvg.hu hvg.hu
 Az eredmények megóvására számítanak az előválasztás lebonyolítói

Nagyon soknak tartja a 33 ezer érvénytelen szavazatot Hajdú Gergő, az ellenzéki előválasztást lebonyolító aHang nevű civil szervezet kampányigazgatója. Szerinte a kérdéses szavazatok a QR-kódok hibás kezelése miatt lettek érvénytelenek, egyes operátorok nem tudták, hogy a kód beolvasásával kellett volna hitelesíteni a szavazólapokat.

Azt kizártnak tartja, hogy ez szándékos lett volna, de számít rá, hogy lesz olyan jelölt, aki ez alapján megóvja az eredményt. Később nyilvánosságra is akarják hozni, hogy pontosan hol történtek ilyen hibák.

Az előválasztást ettől függetlenül sikeresnek tartja, de elismeri, tele volt gyerekbetegségekkel. Például rossz szerverszolgáltatót választottak, és nem toboroztak újabb szavazatszámlálókat, amikor már látszott, hogy a vártnál 100-200 ezerrel többen szavaznak majd.

Az előválasztás második fordulójára a legnagyobb feladat az aktivisták újraszervezése lesz szerinte, de készen állnak arra, ha esetleg megint 630 ezren akarnának szavazni.

Azt is jelezte: ők meg tudják oldani, hogy a másodikban az első fordulónál már magukat azonosító online szavazóknak ne kelljen magukat újra azonosítani, de erről a pártoknak kell dönteniük.

(via 444)

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.