Botka László Márki-Zay Pétert támogatja

Szeged polgármestere szerint hódmezővásárhelyi "harcostársa" a legalkalmasabb az ellenzéki tábor kiszélesítésére és összefogására.

  • hvg.hu hvg.hu
Botka László Márki-Zay Pétert támogatja

Ellenzéki előválasztás

Az ellenzék jelentős része a 2022-es parlamenti választáson a saját esélyeit növelő új, demokratikus intézményként tekint az előválasztásra – ugyanezt a kormány és a Fidesz “Gyurcsány-show-nak" és “bohózatnak” tartja. Az előválasztáson dől el a 106 egyéni körzetben legesélyesebbnek tűnő ellenzéki képviselőjelölt személye és így választják ki az Orbán Viktor kihívójaként fellépő közös miniszterelnök-jelöltet is. Az előválasztás fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

Botka László kiáll Márki-Zay Péter mellett az előválasztáson – közölte Szeged polgármestere a Facebookon

A városvezető azt írta, hogy 2016 óta hangoztatja, hogy csak teljes összefogással, közös jelöltekkel és közös programmal győzhet az ellenzék, mindennek képviselője egy közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

„Sok évnek és egy újabb kétharmadnak kellett eltelnie, de most ennek a közelében vagyunk” – közölte Botka, aki szerint az ellenzéki miniszterelnöknek majd minden magyart képviselnie kell, legyen az jobb- és baloldali, liberális, zöld, vagy akár civil.

Tudom, hogy ennek a tábornak a kiszélesítésére és összefogására a legalkalmasabb a barátom, szomszédom és harcostársam, Márki-Zay Péter, akit nagy örömmel támogatok a rendszerváltáshoz vezető úton”

– írta a közösségi oldalán.

Karácsony Gergely pénteken jelentette be, hogy visszalép Márki-Zay Péter javára az előválasztáson.

A pártok közül eddig csak a Momentum jelezte, hogy támogatja Hódmezővásárhely polgármesterét, az LMP, az MSZP és a Jobbik csak az előválasztáson sikeresen szereplő miniszterelnök-jelöltet támogatja a 2022-es országgyűlési választáson.