Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az aktivisták a főpolgármester visszalépése után egy nappal már újra a standokon voltak.
Bár Karácsony Gergely pénteken bejelentette, hogy visszalép az ellenzéki választástól, a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! kampány továbbra is dübörög.
Olvasónk mai fotóján is látható, hogy az aktivisták rendületlenül gyűjtik az aláírásokat a főpolgármester ellen.
Rétvári Bence pénteken pontosított, hogy csak félmunkát végeztek, ezért folytatják a petíciót, de ettől függetlenül Karácsony továbbra is megjelenik a plakátokon.
Augusztusban jelentette be Kocsis Máté, hogy a Fidesz elindítja a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! című petíciót, mert a párt szerint emlékeztetni az embereket, hogy „akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot”.
Mivel a Fidesz szerint Karácsony Gyurcsány embere, kettőjük ellen indítottak petíciót, amelyet Hollik István szerint már több mint egymillióan aláírtak.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.