Kunhalmi: Megosztott az MSZP tábora

A szavazóik megosztottak, úgyhogy rájuk hagyják, hogyan döntenek.

  • hvg.hu hvg.hu
Kunhalmi: Megosztott az MSZP tábora

Ellenzéki előválasztás

Az ellenzék jelentős része a 2022-es parlamenti választáson a saját esélyeit növelő új, demokratikus intézményként tekint az előválasztásra – ugyanezt a kormány és a Fidesz “Gyurcsány-show-nak" és “bohózatnak” tartja. Az előválasztáson dől el a 106 egyéni körzetben legesélyesebbnek tűnő ellenzéki képviselőjelölt személye és így választják ki az Orbán Viktor kihívójaként fellépő közös miniszterelnök-jelöltet is. Az előválasztás fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

Továbbra is minden erőforrásával támogatja az Magyar Szocialista Párt az előválasztási folyamatot, viszont egyik jelölt mellett sem állnak ki Karácsony Gergely visszalépése után. A párt aktivistákkal, szavazatszámlálókkal segít, illetve a székházát is rendelkezésre bocsátja - mondta a hvg.hu-nak Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.

Arról, hogy sem Dobrev Klára, sem Márki-Zay Péter mellé nem állnak, elnökségi döntés született. Ennek oka pedig az, hogy a párt tagsága is megosztott, Kunhalmi szerint így a pártvezetés sem foglalhat állást. Mint mondta, a szocialista szavazók egy része Dobrev Klárára fog szavazni, más részük, főleg a fiatalok inkább Márki-Zay Péter felé hajlanak, megint mások pedig otthon maradnak, ha Karácsony Gergely nincs a szavazólapon.

A társelnök hozzátette, továbbra is elkötelezettek a zöld-baloldali politikai programjuk mellett, függetlenül attól hogy az ezt képviselő jelöltjük visszalépett anélkül, hogy velük egyeztetett volna. Emellett az MSZP-nek 18 olyan jelöltje győzött az előválasztás első fordulóján, akik többsége esélyes elnyerni az országgyűlési mandátumot is. Így az MSZP mindenképpen frakcióval lesz jelen a következő parlamentben.

A széttartásra már vasárnap bizonyítékot szolgáltatott Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivőjének közleménye. Barabás arról ír, hogy Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson - noha a Párbeszéd nemcsak jelölte Karácsony Gergelyt, hanem a főpolgármester a párt egyik társelnöke és alapítója is.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.